Fénylő Levendula

Isis szemszögéből

A szemem sarkából észrevettem, hogy Una egyszer csak eldől, és nem mozdul. Körülötte megjelent a jég, és fagyos lett a levegő. Azonnal elengedtem anyámat, és odaestem mellé, és próbáltam megérinteni, de amint odaért a kezem az arcához, az egész kézfejem megfagyott. Visszarántottam a kezem, de teljesen bénának éreztem. Jos mellém lépett, és leguggolt Unához.

-          A jégdémonok nem tudják elviselni a romantikát. Mert a szerelem, vagy bármilyen érzet, ami a testével kölcsönhatásba lép, megölheti. A csókunk elkábította. – Jos idegesen felpillantott rám, majd az anyukámra. Aki már nem volt ott. – Anyukád?

-          Csak látkép volt, édesem. Ez a barlang trükkös ám. – megpaskolta az egyik falat öreg kezeivel a varázsló. – A nevem Servona. Nem sokáig maradok veletek, mert fel kell mennem a földre, hogy élelmet szerezzek. Fogytán van az a fránya kamra! – nevetett recsegős hangján.

 Szóval anyám csak egy káprázat volt... eléggé vigyázni kell itt az ilyesmikkel. Jos nem érintette meg Unát. Aztán hatalmas reccsenés hallatszott. Fins jege megtört, pont a szívénél kezdve. A szíve körül leesett a jég, ami hangos csörömpöléssel tört még kisebb szilánkokra. Una szíve is tűzbe gyulladt. De nem ébredt fel. Fins körül lepotyogtak a jégdarabok, mindig egy kicsit nagyobbak. Amint minden jég leolvadt róla, a fiú elzuhanva esett a földre.

-          Fins! – kiáltottam el magamat. Semmi jelét nem adta, hogy él.

-          Nyugi! – tartotta elém a karját Jos. – Jól van. Érzem.

Fins felköhögött egy csomó vizet, valamint jégdarabkákat. A levegőt áldásként magába szippantva nyitotta ki a szemeit. Fölé hajoltam.

-          Jól vagy?

Fins rám nézett, valamit próbált kifürkészni az arcomból. Mivel megtalálhatta, lassan kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit.

-          *köhögés* Jól vagyok, azt hiszem. Csak segíts felállni. – rám nézve megragadta a kezemet, majd felhúztam, hogy megálljon a két lábán.

Jos még mindig Una mellett térdelt, és nagyon gondolkodott, miképp érinthetjük meg. Ha hozzá érünk, lefagy a kezünk, és ha még tovább tartjuk, megfagyaszt minket.

-          Una? Mi van vele? – riadt meg Fins azonnal és ő is odamászott mellé. Fins szólongatta, de csak annyit ért el vele, hogy Una egy kicsit megmozdult, majd mormolt valamit. De senki nem értette.

-          Jégdémon nyelv. Az ilyen elemi lényeknek is van külön nyelvük. Viszont mi nem érthetjük. – Jos felállt, és elment az öreggel beszélni.

-          Fins, mutasd a homlokodat! – ha a feltételezésem nem csal...

-          Oké. – Ez az! Fins még mindig forr a láztól. Így az egész teste teljesen forró. Megérintettem a kezét is, hogy megbizonyosodjak. És igen. Tűzforró. – Figyelj. Ha az ismereteim nem csalnak, akkor a hideg és meleg találkozásával langyos lesz. Te meg tudod érinteni Unát úgy, hogy ne fagyj meg, de Una se melegedjen fel! Be kell válnia, más ötletünk nincs! Próbáld meg!

Kemény másodpercek nehezedtek ránk. Fins lelkiekben már felkészült arra, hogy le kell vágatnia a kezét. De megérintette Unát. A dér lassan felkúszott Fins kezén, de az nem fagyott meg. Közben Una sem mutatta jelét, hogy rosszul lenne. Bevált!

-          Most próbáld felemelni! – Fins könnyedén a háta alá csúsztatta a kezét, valamint a térde alá, és felemelte. Nagyon illettek egymáshoz, ahogy Fins erősen tartja Unát. Mintha egy erős és példás férfi tartaná törékeny feleségét. De Una nem volt törékeny. Ő erős volt, és Fins is. Erős találkozása az erőssel. Ami igazi atombombát jósol nekünk.

-          És most hová vigyem? – kérdezte tőlem, én pedig leblokkoltam. Nem találtam Jost sehol. És az öregembert sem.

-          Vissza kell térnünk a Himalájába. Hárman. Csak ott menthetjük meg Unát. Talán a hideg segíthet rajta. És persze a többi jégdémon, vagy mi. – fújtattam, közben totálisan dühös voltam. Ez most komoly?

Itt hagy Jos mint csapot-papot. Nem tudtam elhinni, a csalódottság átjárta a testemet, én pedig lassan felrobbantam. Elővettem pár fadarabot, és összedörzsöltem őket. A tűz fellángolt. Minden barlangnak van kivezető járata. Ha nem több, kettő biztos van. Egyik a bejárat, másik a kijárat. Ilyen egyszerű. A tűz kicsit elhajlott balra.

-          Oké. Balra kell mennünk. – szóltam oda Finsnek. Ő azonban Unával volt elfoglalva. De felnézett.

-          És akkor kiérünk a barlangból? – kérdezte Fins.

-          Igen. De sietnünk kell. Ha az érzékeim nem csalnak, nem lehetünk messze a kijárattól.

Elindultunk, és araszoltunk előre. Próbáltam hatalmas léptekkel szelni a barlangot, de képtelenség volt messzebb jutni. Fins állandóan lemaradt.

-          Fins, sietnünk kell. Itt lehetnek denevérek is!

Nem is kellett kétszer kimondanom. Egy éles, visító hang és már is zuhant felénk az egyik. Óriásit sikítottam, a hangom nagyon vízhangzott. Fins leesett Unával egy lyukba, én pedig futottam előre, ahová mutattam. Azonban az ismét két felé ágazott, és nem volt időm meggyújtani még egy botot. Rohantam ugyanúgy balra, viszont a denevér követett, ráadásul hamar be is ért. Nekiestem a sziklának, mert megcsúsztam. A denevér leszállt előttem. Megnyalta éles fogait, és rám nézett undorító piros szemeivel. Elkapta a lábam elsőnek. Újra sikoltottam és próbáltam kitépni a lábam a karmai közül. Ehelyett a húsomba mélyesztette éles és hosszú fogait. Azt hittem ott fogok beleőrülni a fájdalomba. Próbáltam megrúgni, megkarmolni, de csak pofon vágott. Visszaestem a falnak és kezdtem elkábulni.  Alig láttam valamit. Minden olyan homályos volt. Aztán egy ütést hallottam, kiabálást majd hús csattanását és egy hatalmas törést.

*

Egy fa mellett állt. Nem tudtam ki az, csak a fejformája volt ismerős. Lazán támaszkodott, a cipőjét pedig nekikoppintotta. A fáról megállapítottam, hogy almák százai lógnak róla. Közelebb megyek, hátha megtudom, ki is ő. Lassan haladtam. Aztán egy alma leesett a fáról. Megremegtem. Csodálatosan tökéletes alma volt, vérpiros színnel. Hm. A fiú, leguggolt az almáért, még nem vett észre. Most kéne eltűnnöm. De aztán a fiú felnéz, lassan siklik a tekintete az arcomra. Elakad a lélegzetem. Ez Jos! Ő is nyílván felismert. De nem tudom, hogy mit is jelent ez valójában. Aztán meglátok egy zongorát, rajta összevissza Levendulák. Imádom a Levendulát. Jos félénken elmosolyodott, én pedig zavarba jöttem. Mi a franc? Honnét tudta, hogy szeretem a Levendulát?

-          Ülj le. – szólt hozzám, én pedig szó nélkül engedelmeskedtem neki. Felnézve az égre láttam, hogy egy bolygó lazán halad az égen.

-          Had játsszak neked valamit. – mosolyodott el, mire a zongorára esett a pillantásom.

És elkezdett egy lágy dallamot játszani. Közben rám nézett, talán nem is figyelt a billentyűre. Csak engem figyelt, a szemeivel rabul tartotta az enyéim. Elmosolyodtam, majd beszálltam hozzá, de énekelve. Eszembe jutott a dal! Ezt szokták játszani a Tigrisesküvőkön. Imádtam. Ő is beszállt, majd leénekeltük majdnem az egész dalt, amikor az utolsó mondathoz értünk.

-          ... És örökre légy, légy az enyém! – énekeltük egyszerre, tele érzésekkel az utolsó mondatot.

De valaki az arcomba borított egy adag vizet.

-          Héé! – ültem fel, de a sötétségben semmit nem tudtam kivenni, ki szórakozik.

-          Örülök, hogy felkeltél Csipkerózsika, de ha nem zavar, ki kéne jutnunk ebből a barlangból. – ismerős hang ütötte meg a füleimet. Kemény hang, olykori poénos kiütésekkel.

-          Ivana? Te vagy az? – kiáltottam el magam.

-          Shh! Még a végén meghallanak, te bolond. – nevetett fel halkan Ivana.

-          Istenem! Azt hittük meghaltál! – szóltam oda könnyes szemekkel.

-          Nos, az utóbbi két és fél órában, én is azt hittem rólad. – vágott vissza.

-          Had öleljelek meg! – szórakoztam nevetve.

-          Kösz, nem szeretek ölelkezni.

-          Hát nem szeretsz? – döbbentem le nevetve.

-          Na, jó. – megöleltem, talán most az egyszer és utoljára.

-          Mennünk kell. Tudom, hol a kijárat.

-          Várj! Mi lesz Finsel és Unával? – riadtam vissza.

-          Semmi. Fins okos fiú. Egyedül is ki tud találni. – morgott Ivana, majd előre invitált. A lábam viszont pokolian fájt.

-          Amúgy mi történt velem? – kérdeztem a fájdalom ritmusában.

-          Egy denevér megtámadt. De végül sikerült időben lecsapni. Viszont a méreg még mindig a testedben van. Sietnünk kell, hogy be tudjam adni a gyógynövényes szeremet. Ha nem érünk el oda, a tigris éned a méreggel ötvözve átváltozhat. És mutáns lehet belőled.

-          Mutáns?

-          Nem érdekes. A lényeg, hogy szedjük a lábainkat.

Ivana gyorsan haladt, már szinte magabiztosan, és nem is nagyon nézte a földet. Lehet, hogy egész végig követett? Nem lényeg. Az a fontos, hogy itt van velem és végre nyugodt vagyok. Hisz ő harcos. És meg tud védeni. Ivana egy hatalmas kalapácsot a kezében tartva kilökött pár követ, majd megtapasztalhattuk a fény édes és csípős érzését. Végül, segített kijönni.

Azonnal, amint kiértem a barlangból, visszaváltoztam tigrissé. Ivana meghökkent.

-          Isis, beleestél a vízbe, bárkivel is? – nézett rám, én pedig elgondolkodtam. Elmondjam neki a Jossal történt ügyet?

-          Ne is próbálj sumákolni! – Ivana kicsit dühös volt.

-          Jossal estem bele a barlang tavába. Ennyi, semmi különös. – leültem és a lábamat kezdtem nyalogatni.

-          Ki az a Jos? Várj csak... Ha te ember lettél, akkor Jos egy falkavezér?! Te belebotlottál egy falkavezérbe a barlang mélyén? – Ivana totál ki akadt.

-          Igen. Mi ebben a különleges?

-          Megölthetett volna. Egy kis legyintés, és te halott vagy! – a homlokát ráncolta, majd újra felvette hideg alakját. – Figyelj. A kirekesztett falkavezérek közül nem mindegyik ilyen kedves. Valaki agresszív módon még a saját fajtáját is megöli. A falkavezér hímek olyan szinten erősek, és kiképzettek, hogy számukra egy törékeny lány... a hátsó fogukra egy tömés.

-          Jos még sem ölt meg! – gondolkodtam el.

-          Persze hogy nem. Egymásnak vagytok teremtve. Állítólagosan. De erről később. Most el kell mennünk a... – be sem fejezte a mondatot, amikor Fins jelent meg mellettünk. Fins furcsán nézett rám, hogy tigris lettem. Egyből levonta a következtetéseket.

-          Rómeó és Júliát is köszönthetjük sorainkban. – csettintett Ivana. – Mennünk kell. Most! Amíg a denevérek meg nem gondolják magukat és nem csinálnak belőlünk pirítóst, tojással.

*

Ivananak több háza is volt, elszórva az erdőben. A legközelebbibe siettünk, és azt kívántam, hogy újra ember lehessek. De csak idegesen tudtam koppintgatni a farkamat a padlón. Fins közben letette egy ágyra Unát, és egész nap vele volt. Én pedig csak sínylődtem.

Ivana közben sikeresen elkészítette a főzetet, amit meg kellett innom. Hát, pocsék egy íze volt, az biztos. De megittam, egye fene, legalább nem leszek valami mutáns. Ivana nem sokat törődött Unával, sem Finsel, maximum annyit, hogy Fins sebeit ellátta, és beszélt vele pár szót.

Ivana épp kifelé készülődött, mert el kell mennie valami gyógynövényért. Így hamar el is sietett, mert állítólag most, napnyugtakor nyílik. Én addig felugrottam a tornácra, onnan pedig még feljebb a teraszra, és onnan is feljebb a tetőn lévő vízszintes részhez. Ledőltem oda, és csak káprázattal figyeltem a lenyugvó naplementét.

Pár perccel később valaki más is csatlakozott hozzám.

-          Szép volt a látomás? – kérdezte tőlem... Jos.

-          Igen, nagyon szép. Imádom a Levendulát! – káprázattal gondoltam megint a zongora tetején lévő szétszórt Levendulákra. A kövem is Levendulakő.

-          Örülök neki. – mosolyodott el, tipikus tigrisvigyorán.

-          De, hogy tudtad ezt megidézni? – kérdeztem, és elgondolkodtam.

-          Az öregember segített. Azt viszont én sem tudtam, hogy milyen szempontok között történik majd meg. Csak annyit kértem, hogy legyenek benne Levendulák. – mosolyodott el, és kicsit meglökött, a hecc kedvéért. – Nem sebesültél meg, ugye? – erre a kijelentésére azonnal elrejtettem a lábam.

-          Nem vészes.

-          Biztos? – nyalta meg a pofám.

-          Hééé! – kuncogtam magamban.

Együtt néztük a lenyugvó napot, és azon tűnődtem, miért jövök vele ilyen jól ki. És mi történt köztem és Fins között. Szerintem, csak érzelmi átmenet volt. Fins láthatóan Unába szerelmes. Én viszont fogalmam sincs.

-          Mutatni szeretnék valamit. – állt fel Jos, mire én is felálltam. – Csak kövess.

Követtem. Árkon, bokron keresztül követtem, és fogalmam sem volt, hova vezet. De valamiért bíztam benne, hogy nem fog bántani. Hisz ha eddig meg akart volna ölni, már rég megtette volna. A szívem így is kelekótya. Csak azt szeretném, ha nem bántana meg.

-          Meddig megyünk még? – kérdeztem kifulladva a futástól.

-          Mindjárt ott vagyunk.

És tényleg nem kellett már sokat menni. Jos bevezetett az erdő egy mély pontjára, ahol volt egy kis megtisztított rész. A belsejét falevelekkel egy szívet formáztak meg. Azonnal megálltam, és próbáltam felfogni a kerítést.

-          Jos...

De nem is foglalkozott velem, betolt a szív közepébe. Már elkezdtem volna tiltakozni, amikor kinyílt az első virág. Mivel már sötét volt, elképesztő fénnyel vakított. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy ezek Világító Levendulák. És ráadásul erre nem számítottam. Jos már szinte mindent tud rólam. És ezt nem tudtam hova rakni, csak csodálattal nézni, ahogy mindegyik Levendula kinyílik és elképesztő fénnyel bevilágítani az éjszakát.

Jos mellém ült. Közben a levelek is gyengéden derengeni kezdtek. Ránéztem. Közben emberré változtunk, mert a köveink újra egymáshoz ragadtak. Ott volt mellettem és furán éreztem magam. Nem tudom, mit művelek. Aztán megakadtam. A két nyaklánc kettévált. Felvettem és felállva újra tigrissé változtam. Szemeimmel bocsánatot kérve elinaltam a sötét bokron túl.

*

Siettem haza, hogy egyek valamit. Az előbbi szituáció a fejemben lejátszódott. Nem bírtam. Belerohanhattam valakibe, mert bukfencezve előreestünk.

-          Hol voltál? Aggódtam, hogy valami bajod esett. – szólt hozzám lágyan Fins.

-          Öhm... csak elmentem sétálni. Semmi komoly. De köszönöm, hogy aggódtál. – feleltem lágy, ideges hangon.

-          Akkor bejössz? – kissé hideg volt velem szembe.

-          Persze.

A szél kicsit felerősödött, így a tigris szagom Fins felé sodródott. Fins arca azonnal eltorzult, és ellökött magától.

-          Kivel voltál? – kérdezte morogva.

-          Velem, talán valami gondod van vele? – a mögülünk jövő morgástól megremegett a gyomrom. Az ajtó közben kinyílt, és Ivana jelent meg.

-          Mielőtt elkezdődne a macskaharc, szeretném, ha Fins bejönne, és Jos pedig elhúzná innen a seggét. Ne akadr, hogy ÉN vigyelek el. – kiáltott oda neki Ivana. Közben Fins valahogyan Jos mögé lépett, és ráugrott a hátára. Jos hátra tántorodott, így beestek a bozótos árokba.

-          Hé! Fins! – üvöltött utánuk Ivana, és utánuk ment. – Te maradj itt és menj be a házba!

-          Vigyázz rájuk! – szóltam utána.

-          Persze. Ameddig grillezett Tigrist nem csinálok belőlük. Srácok! – már bele is ugrott a bozótosba.

Átkozott hormontúltengéses Tigrisek! Elegem van mindegyikből.

Bementem a házba. Pár órát csak vártam. Közben bejártam a ház zugait. A könyvtáron akadt meg a tekintetem. Tele volt érdekesnél érdekesebb könyvekkel. Úgy elolvastam volna az egész tárat, de sajnos nem volt rá időm. Vagy még is? Hm. De nem tudok emberré változni. Vagy még is? A medállal talán azzá tudok változni, így talán nem fogok örökké tigris maradni. Megérintettem a medálomat, és nagyon erősen azt kívántam, hogy legyek ember. LEGYEK EMBER! A lábam, a testem, a kezeimen meghúzódtak az izmok. Ez az! Nem kellett 2 perc, és emberi alakomba voltam. Kerestem pár használható ruhát. Hm. Ez jó lesz. Kékes-lilás felső. És egyszerű nadrág, amit szeretek. Ez így jó.

Una az ágyon pihent. Élt még. Kéne keresnem valami hideget, hátha attól felébred. Meg kéne keresnem Ivana egyik gyógynövénykönyvét...

Á, meg van! Azonnal kinyitottam, és vadul kerestem valami „...jég” nevezetű virágot, gumót, vagy bármit ami használható.

Jégszilánk

Jellemzése: Apró, fehér virág, amely kevés hideggel rendelkezik, ha egyből letépjük.

Használható: A kis fehér virágot forró vízbe megfőzni, és gyenge fagyott erőlevest kaphatunk.

Mérgező: a szára és a gyökere, ezért csak a virága használható.

Jégcinege

Jellemzése: A virága rendkívüli nagy fagyasztóerővel rendelkezik, a Jégdémonok kedvenc virágaihoz sorolható. Egy szirma képes megfagyasztani egy egész cinegét. Innen kapta nevét.

Használható: A gyökerét és a virágát langyos vízbe rakni, majd a Jégdémon elé tenni. Lassan felébred tőle.

Mérgező: nem mérgező, a szárát illatokhoz használjuk.

Helye: Himalája eldugott részein honos.

A francba! Olyan közel voltam már.

Becsuktam a könyvet és beléptem a kamrába. Egy üvegcsébe bezárva találtam egy virágot és gyökeret. Ez az! Imádom, amikor Ivana mindenre gondol.

A langyos vizet előkészítettem és beleraktam őket. Pár perc múltán megfagyott.

Odaraktam a tálat Una orra elé. Fél óra múlva kinyitotta a szemét. A levegő körülötte újra normális lett.

-          Szia. Jól vagy? – kérdeztem kedvesen.