Születés

Una szemszögéből

...egy hatalmas kristály szoba minden fénylett és átlátszott. Magas plafonján egy jégcsillár csillogott. A padló is jégből volt és félig át látszott. A jégbe furcsa jelek voltak karcolva villogtak, fényletek. A fejem fájt nem tudtam hol vagyok. Nagy nehezen fel keltem és el indultam ki egy ajtón. A fejem fájt és szédültem egy kicsit. Mi is történt velem? Ekkor éreztem hogy melegebb az idő és ezt furcsálltam. Ki mentem a párkányra és láttam hogy már nem a hegyen vagyok hanem a hegy aljában. Minden fehér volt. A vihar mindent el pusztított és meg fagyasztott. A palota pedig valahogy le került a hegyről. 

-Úgy látszik a vihar itt is nagy pusztítást végzett egy lelket se látok.-mondtam magamba. Vissza siettem a párkányról a palotába majd fel vettem a ruhám és a bundámat és elindultam ki a nagykapun. A föld kristály sima volt a jégtől. A szél is fújt egy kicsit. A távolban egy nagy mágikus fal húzódott. Burokba zárta az egész fagyott tájat. El indultam a fal felé hogy ki derítsem mi is folyik itt. Lassú lépteim alatt csengett a jég. Lassan fújdogált a szél és az ég is tisztulni kezdet. A fejem se fájt annyira és már nem is szédültem. Csak az hajtót előre hogy ki derítsem hogy hol vagyok és hogy mi történt velem. Jégben szültem és abban éltem máig is sok barátom volt fen a jég világban. Sosem merészkedtem le 12000 méternél alább. Kicsit mindig érdekelt hogy vajon milyen lehet az a világ ahol nincs örök jég és sötétség a vakító fehérség ki élezte a látásom és a halásom, az érzékeim is tisztábbak lettek. Az örök jég gyermeke ként nem is mehettem el onnan mert veszélyes lehetek másokra és az örök jég fel döntheti a természet ritmusát, csak azok élik túl akik ott születnek. Egyre kíváncsibb lettem és gyorsabban lépkedtem a jégen egyre közelebb a falhoz. Egyre jobban hajtott a vágy hogy meg nézem mi is lehet a túl oldalon mi vár a falon túl. Hosszú hajam lobogót már a szélben ami egyre jobban fújt minél közelebb értem a falhoz és a fal egyre magasabb és magasabb lett. Mikor oda értem már a színét is láttam smaragd zölden csillogót a közelben volt egy kis ház amit  a vihar nem pusztított el. A falhoz közelebb érve éreztem hogy nagyon erős mágikus ereje van. Ahogy a fal felé értem a kezem még meg sem érintettem de éreztem ahogy nyom el taszít magától. Meg érinteni se tudtam. Be mentem a házba ami a fal közelében volt és még egybe volt valamennyire. A ház teljesen üres volt látszólag de mikor be léptem éreztem valakinek a jelenlétét. Közelíteni kezdtem a helyhez ahonnan a jelenlétet éreztem. És semmi csak egy asztal székekkel. Vagy mégis... éreztem a nyomasztó levegőt ahogy a csontjaimba hatol és meg bénít. Beléptem egy szobába és megpillantottam az érzés forrását. A szoba üres volt csak egy fiú ült a közepén. Fehér haja és vörös szarvai voltak a lábán és az egész testén tetoválások írások és minták voltak a szeme vörösen izzott. A körülötte lévő levegő mint a súly húzta a tüdőmet. A kezében egy koponyát szorongatót.
-Hahó..-szóltam oda félénken. Ö úgy tett mintha nem hallana de a fejét felém fordította és végig mért. Mikor végig pásztázott a szemével fel állt kezében még mindig a koponyával és elmosolyodott. Hát borzongató volt a mosolya csontig hatolt. És az érzés egyre jobban égette a tüdőm. Mintha parazsat nyeltem volna. Nem értettem ezt az érzést.
-Ki vagy? Te hogy-hogy túl élted a vihart?-kérdezte recsegő hangon a fiú. A tüdőm annyira húzót hogy alig bírtam meg szólalni.
-Una vagyok..-nyekeregtem.
-Una..U..na.-kóstolgatta a nevemet.
-Át szeretnél menni a falon?-kérdezte és közelíteni kezdet hozzám. Minél közelebb lépet annál jobban lüktettet a testem. Mikor már pár lépésre volt tőlem szédülni kezdtem. A fejem megint nyomni kezdet. A kérdést is alig hallottam.
-I..gen-mondtam remegve és össze estem. Minden sötét lett körülöttem egyre homályosabb.
-Akkor át engedlek.-mondta. Ez volt az utolsó dolog amit hallottam majd el aludtam.